F1 2013 teszt

A Codemasters sokak örömére 2010-ben feltámasztotta tetszhalott állapotából az F1 szériát, viszont azóta is kapnak hideget-meleget az aktuális idényeket illetően. Vajon idén sikerült megugrani a rajongói elvárások által igen magasra helyezett lécet, vagy a hátsó légterelő megint lesodorja azt?

Nagy gondban vagyunk az olyan játékok értékelésével, mint a Forma 1 2013.Egyfelől nyilvánvalóan örülünk, hogy egyáltalán létezik a sorozat, hiszen így évről évre megkaphatjuk a száguldó cirkusz virtuális mását, az egyes pályáktól egészen a pilóták alsógatyájáig mindent licencelve, rengeteg játékmóddal és tartalmas online versenyopciókkal megtámogatva. Másfelől mégis kicsit keserű marad a szánk íze a végeredmény láttán, és ez annak ellenére így van, hogy érződik a fejlesztők igyekezete, hogy kiadásról kiadásra csiszoljanak valamit a játékon. De a konstans hibák, a hangzatos, ám végül csalódást keltő újítások, a logikátlan fejlesztési irányok sajnos mind-mind a rossz érzést erősítik a szériával kapcsolatban. És ez a képlet bármily fájó, de 2013-ban sem változott.

Euro Truck Simulator 2 Going East! teszt

Szűk egy évvel az alapjáték megjelenése után a schengeni határig bővült a Euro Truck Simulator 2. Több száz kilométernyi új sztráda, 13 város és Magyarország érkezik a Going East DLC-vel: lássuk, hogy sikerült az ETS2 első kiegészítője!

 Felettébb szimpatikusan toldozza-foltozza az SCS Software a tavaly októberben kiadott kamionos játékát, a Euro Truck Simulator 2 fontosabb tartalmi frissítései (úgymint új kamionok, zajcsíkok, vagy épp a vezetési modell fejlesztése) ugyanis ingyenes patchek formájában érkeznek a játékhoz. Aggódni viszont nem kell, a csapat nem mondott le a fizetős kiegészítőkről sem, az alapból mindössze Nyugat-Európa egy részét tartalmazó pálya bővítését ugyanis kizárólag euróban mért DLC-k kiadásával tervezi a prágai garázs, melyek közül az első Going East! (szabad fordításban "Irány kelet!") névvel látott nemrég napvilágot.

MotoGP 13 teszt

Az olasz Milestone fejlesztőcsapatnak ezúttal sem sikerült a nagy dobás: az autó- és motorverseny készítésben szerzett tapasztalataik (Screamer, SBK, MotoGP) ellenére is képtelenek voltak az újraélesztett sorozat aktuális darabjából, a MotoGP 13-ból élvezetes szimulátort faragni.

Hiába követik milliók szerte a világon feszült figyelemmel, a motorsportot eddig valamiért mindig kicsit mostohagyermekként kezelte a játékvilág. Autóversenyzős játékokkal Dunát lehet rekeszteni, minden műfajban és stílusban megtalálhatjuk a kedvencünket, azonban ha két kerékre pattanva szeretnénk az aszfaltra égetni a gumit, akkor bizony erősen vakarhatjuk a fejünket, hogy mégis mitévők legyünk. Sajnos az ínséges helyzetre az idén hamvaiból feltámasztott MotoGP-széria sem fog enyhülést nyújtani, mert bár bizonyos tekintetben tisztességesen összerakott programról beszélhetünk, a bosszantó hibák végül is alaposan tönkreteszik az összképet.

TrackMania 2: Stadium teszt

Nem sieti el a Nadeo a Trackmania megreformálását, ezúttal ugyanis a Nationsből érkező stadioni környezetben égethetjük a gumit. Javított grafika, közösségi háló, zavaróan ismerős körülmények – vajon megéri mindezért lejattolni az útdíjat?

Izzadt tenyérrel szálltam ki verdámból, mielőtt nekiálltam megírni ezt a tesztet, rögtön két okból kifolyólag: egyrészt mert rég szórakoztam olyan jól arcade autóversenyzős játékkal, mint az epizodikus megjelenésű Trackmania2 legújabb részével, másrészt pedig mert még ennek ellenére sem volt fogalmam róla, milyen százalékérték kerül a cikk végére, mire lekörmölöm a szöveget. Ennek oka a versenynaptár tartalma: bár a Stadium futamai mind offline-, mind online módban rendkívül szórakoztatóak, a végeredményt látva mégsem értem, miért tartott másfél évig összerakni a játékot, a Stadium helyszíne ugyanis a Trackmania Nationsből, míg játékmenete egy az egyben a Canyonból érkezik…

Ignite teszt

Ha a magyar játékipar kerül szóba, mindenki rögtön RTS-ekre, de legalábbis RTS-hibridekre asszociál. Van egy csapat, aki padlógázzal menekül a skatulyából – a Nemesys Games a másik örökzöld témában, autóversenyben utazik. 

Többször is jártunk az elmúlt egy évben a csapat budapesti irodájában, és már a fejlesztés korai szakaszában is látszott, hogy az Ignite-ban van potenciál. A száguldásra, ütközésre és farolásra építő autós őrület a Split/Second és a Blur kategóriájában indul, azonban egy géposztállyal lejjebb, hiszen a Nemesys nem versenyezhet a nagy kiadók fújta hátszelében készülő AAA-kategóriás címekkel (viszont legalább nincsenek kiszolgáltatva ugyanezen cégek aktuális jókedvének – saját játékának második részét sem a Black Rock, sem a Bizarre csapata nem élhette meg). Elviekben tehát kevesebbre kellene számítanunk, de ahogy megyünk előre a játékban, kiderül, hogy ez a kijelentés nem minden tekintetben igaz.

Test Drive Unlimited 2

Az Atari még 2008. decemberében jelentette be, hogy folytatást kap minden idők legtöbb hibáját felvonultató, ennek ellenére hihetetlen népszerű autós játéka, a Test Drive Unlimited. Az amúgy is patinás sorozat megújítása ugyan nem nélkülözte a bugokat, mégis olyat tudott adni az akkoriban épp zsákutcában rostokoló Need for Speeden tengődő játékosoknak, ami miatt szinte mindent elnéztek a TDU-nak: gyönyörű autókat vezethettünk Oahun, Hawaii egyik szigetén. Ha a vannak sorozatok és filmek, ahol minden egyéb cél helyett a könnyed szórakoztatás a cél, akkor az előző Test Drive volt a játékipar hollywoodi megfelelője, hiszen a program által nyújtott élményt legjobban tényleg csak a felhőtlen örömök kifejezés adja vissza.


Menj tovább 20 kilométert
Szerencsére az Atarinál senki nem gondolta úgy, hogy az új részben ezen változtatni kellene, sőt, az már rögtön az elején leszögezhető, hogy a TDU 2 lényege ugyanaz maradt, mint az első epizódé. A cél az, hogy minél több olyan autót, házat és ruhát vegyünk a versenyeken megszerzett pénzből, aminek a való életben a töredékére sem lenne pénzünk, és közben fedezzünk fel olyan egzotikus tájakat, mint a messzi Hawaii, vagy a közeli Ibiza. No igen, európai szemmel nézve a spanyol fennhatóság alá tartozó sziget talán annyira nem különleges, mint mondjuk egy dél-brooklini vásárlónak, de talán még azok sem száguldoztak a C-731-es főúton, akik voltak olyan szerencsések, hogy eltöltsenek egy hetet az Atlanti-óceán ékszerdobozán valami társas üdülés keretein belül. Az alap tehát megvan: két meglepően részletesen lemodellezett sziget (naná, a Google Map korában már az a minimum, hogy minden fontosabb körforgalom a helyén legyen), amire a készítő Eden Games még rádobott 67 (csak kozmetikai szempontból sérülő) autót vagy húsz különböző márkától, így már az első pillanatban otthon érezhetjük magunkat az új részben is. A kezdés amúgy is álomszerű, mi több: a karakterválasztás és az első kilométerek után kiderül, hogy eleinte egyszerre vagyunk közel és nagyon messze az áhított fényűző élettől. Sima parkolóőrként ugyan valóban a legjobb kocsikat vezethetjük, de nagyjából kétszáz évi keresetünk kellene ahhoz, hogy valami komolyabb verdát vásárolhassunk. Őrületes szerencse, hogy a fejlesztők kitaláltak egy sajnos meglehetősen bugyutácska sztorimódot (vigyázat, a szereplők hangja kicsit olyan, mintha egy kiélezett húszforintossal dobolnának a gerincvelőnkön), így lehetőségünk lesz beszállni a Solar Crown elnevezésű, ultragazdagoknak szervezett autóversenybe. Innentől már csak egy lépés az első autó (amit a később is fontos szerepet betöltő használtautó-kereskedőtől veszünk meg), és egyenes az út az első versenyig. Illetve...

Permit de conduire
Mielőtt nagyon belemelegednénk, a játék rögtön elküld minket tanulni, ugyanis csak akkor versenyezhetünk, ha van a küzdelem típusának megfelelő jogsink. A három különböző kategóriában összesen 8 vizsga vár ránk, ezek mindegyike hat-nyolc olyan feladatból áll, aminek gyakorlása és megoldása valóban segít minket abban, hogy jobb virtuális sofőrré váljunk. Az egyes tesztek sikeres teljesítése után a térképen megnyílnak a hozzá tartozó versenyek, és ha játszottunk az első résszel, máris feltűnik az egyik legjobban sikerült újítás: a tereprali-mód. A B-vel jelölt próbák azon a mintegy hatszáz kilométernyi új „úton” folynak, ahol aszfaltot nem, de murvát, homokot és sarat annál többet látunk majd. Ennek megfelelően a korábban is látott modern benzinfaló vadállatok (a TDU 2-ben az A-csoport autói) és klasszikus sportkocsik (C-kategória) mellé bejöttek a terepjárók is, van itt minden, ami a Tescóban is elfoglalja a rokkanthelyeket: Hummer, Audi Q7, VW Touareg és persze Mercedes is. A földutakra persze nem csak ezekkel mehetünk rá, azonban mással csak akkor érdemes, ha nagyon muszáj, ugyanis – meglehetősen furcsa módon – a személyautók száz-száztíz km/h-s sebességnél leszabályoznak, míg a nagy dögök akár kétszázzal is száguldhatnak ugyanott. Ez nyilván azért kell, hogy legyen értelme a külön kategóriának, de ha megnézzük, hogy hány városi terepjáró versenyez a WRC-sorozatban, akkor azért a valóságban nem ezt látjuk. Persze ez csak kötözködés, mert az új játékmód jól sikerült, ha nem is szimulátoros élmény, nem kell kapcsolgatnunk a differenciálzárat meg az összkerékhajtást például, de a szórakoztató száguldás a kilinccsel előre kanyarodással meg az ugratásokkal azért megvan.

Ha már így szóba került, ne menjünk el a vezetési élmény mellett. A fejlesztők elmondása alapján a játék új fizikát kapott, és valóban közelebb állunk a valósághoz az első részhez képest, persze csak akkor, ha a megkérjük a gépet, hogy ne szóljon bele a vezetésbe (magyarán kikapcsoljuk a helyettünkfékezést meg a helyettünkkormányzást). A saját véleményem amúgy az, hogy egy bizonyos szint felett nem igazán érdemes azon vitatkozni, hogy mennyire valósághű vezetési modell van egy játékban – az igazi autózás és a digitális változat között még akkor is óriási különbségek vannak, ha az igazán profi szimulátorokat nézzük (annak idején a szomszéd szerkesztőségben dolgozó autós szakújságírók folyamatosan hülyének néztek minket, amikor fennhangon arról beszélgettünk, hogy milyen életszerű az éppen aktuális csoda), így a TDU 2 szerintem megtalálta az ilyen stílusú autóversenyhez leginkább illő arany középutat: nyilvánvalóan nem szimulátor, viszont azért az erősebb autók kezelését tanulni kell.

Omnibus Simulator

Buszvezetőnek készülsz? Érdekel a jelenlegi legélethűbb közúti szimulátor? Akkor nem kell tovább keresgélned – az OMSI a Te játékod!


Történt még 2007 februárjában, hogy a vasút-szimulátori körökben otthonosan mozgó Marcel Kuhnt és Rüdiger Hülsmann új busz szimulátor hegesztésébe fogott: elhatározásukat a témában készült korábbi címekben való csalódás mellett nosztalgikus érzelmek is vezették, a teljesen valósághű fizikai modellezés mellett ugyanis gyermekkoruk nyugat-berlini tömegközlekedésének digitalizálását is tervbe vették. Nagy ígéretek voltak ezek, ahonnan könnyű arcra esni – de dacára a játék kétfős hobbiprojekt-mivoltának, a négyévnyi munka után OMSI néven napvilágot látott sandbox-szimulátor mindkét téren maximálisan megfelelt az elvárásoknak.

Szabad utakon
Sandbox-szimulátort írtam fentebb, és bár a szókapcsolat kicsit furának tűnhet, mégis ez tűnik a legjobb meghatározásnak, az OMSI ugyanis alapjaiban az osztálytermi sláger Terep 2-höz hasonlítható leginkább, miután a játék nem kínál konkrét feladatokat és küldetéseket . Ehelyett két pálya és viszonylatai (egy fiktív oktatószint, valamint 1989 Nyugat-Berline), illetve két autentikus berlini busz (a MAN SD200 és SD202, plusz alváltozataik) állnak rendelkezésünkre. Mind a bejárható terepek és menetrendek, mind a rájuk menüből lerakható, majd birtokba vehető buszok között bármikor szabadon váltogathatunk, a játék így teljesen szabad kezet ad buszvezetői aspirációink testreszabásában (beleértve az aktuális budapesti adatok alapján is beállítható napszakot, továbbá az időjárást is), legalábbis, amíg ki nem választunk egy, az adott terepen elérhető járatot. Azt követően ugyanis, mindennek pontosan úgy kell történnie, mint a valóságban: be kell programozni a viszonylatjelzőt, a menetrendet tartva kifutni a buszvégről, a fülkében lévő megállólista (vagy a bekapcsolható szűkszavú piktogramok) alapján időben érkezni a megállókhoz, jegyet adni a bliccelni nem szándékozó utasoknak. Mindeközben igyekszünk minőségi szolgáltatásban részesíteni őket (tehát kerüljük a satuféket, az év- és napszaknak megfelelően tekerjük a fűtést, és nem húzzuk meg a minket pofátlanul beelőző bálnamerciket).

Nem egy BKV...
Mindez önmagában még nem is annyira nagy szó, mivel a személyszállítás fentebb felsorolt tényezőire már a csúfos emlékű City Bus Simulator 2010 is odafigyelt. Az ördög ezúttal is a részletekben lakozik, ami az OMSI-ra fokozottan áll, a fentebb leírt műveleteket ugyanis olyan szintű valósághűséggel dolgozták ki, hogy arra egyszerűen nincsenek szavak. A busz műszerfalán minden be- és kikapcsolható, az utastéri ablakok és lámpák úgyszintén interaktívak, a jegyeladásnál pedig még a visszajáróra is ügyelni kell. A játékot azonban mégsem ez, hanem a (buszsofőrökkel is tesztelt) fizika viszi el a hátán: a kompresszor légnyomása, a hűtővíz hőfoka az időjárásnak és üzemidőnek megfelelően változik. Menet közben remekül érezni a száraz, esős, havas úton eltérő tehetetlenséget, a zötykölődés úttípustól függően változik, a kormányzás, a gázadás és a fékezés pedig még billentyűzettel is leheletfinoman szabályozható (bár ezt a játékot bűn kormány nélkül játszani). Mindennek aládolgoznak a hangok is: a fedélzeti számítógép csipogása, a kompresszor és az ajtók sziszegése, vagy épp a lejtőn felfelé és lefelé haladva eltérően bőgő motor mind-mind tökéletesen valósághű, sokat hozzátesz az összképhez.

Semmi nincs „ingyen”
A fentieknek azonban megvan az ára is, ami az elsőre felettébb rémisztőnek tűnő menüsor, és a 120 oldalas kézikönyv mellett főként a grafikán érhető tetten. Félreértés ne essék, a buszok egyszerűen gyönyörűek és tökéletesen kidolgozottak, kívül- belül, az időjárási effekteket szintén nem érheti panasz – a problémák az emberekkel és a pályákkal kezdődnek, azok ugyanis közel sem kaptak akkora figyelmet. Míg az előbbiek animációi nagyon bénák, és kevés modellen osztoznak, addig az elérhető két terep sajnos meglehetősen sivár, ami még elfogadható is lenne, ha nem lenne olyan piszkosul nagy a gépigény. Felejtsétek el a lap alján olvasható konfigurációt, azzal a vassal nulla látótáv és részletesség mellett kapunk 22-25 fps-t, a négymagos gépemen ugyanakkor a „2010-es PC” sablon beállítása mellett is tartósan 20-30 fps között maradt a menetrend szerinti járat Berlin belvárosában (bár a teljesítménnyel kapcsolatos problémákat jelenleg is javítják).

Dacára azonban a jelenlegi tüskéknek, az OMSI igen távol áll a durrdefekttől, a legfontosabb elemek – nevesül a buszok és a vezetési élmény – ugyanis fenomenálisak. Nincs mese, az OMSI a jelenleg kapható legjobb közúti szimulátor, amit a téma iránt érdeklődőknek egyszerűen vétek kihagyni.