Az Atari még 2008. decemberében jelentette be, hogy folytatást kap minden idők legtöbb hibáját felvonultató, ennek ellenére hihetetlen népszerű autós játéka, a Test Drive Unlimited. Az amúgy is patinás sorozat megújítása ugyan nem nélkülözte a bugokat, mégis olyat tudott adni az akkoriban épp zsákutcában rostokoló Need for Speeden tengődő játékosoknak, ami miatt szinte mindent elnéztek a TDU-nak: gyönyörű autókat vezethettünk Oahun, Hawaii egyik szigetén. Ha a vannak sorozatok és filmek, ahol minden egyéb cél helyett a könnyed szórakoztatás a cél, akkor az előző Test Drive volt a játékipar hollywoodi megfelelője, hiszen a program által nyújtott élményt legjobban tényleg csak a felhőtlen örömök kifejezés adja vissza.
Menj tovább 20 kilométert
Szerencsére az Atarinál senki nem gondolta úgy, hogy az új részben ezen változtatni kellene, sőt, az már rögtön az elején leszögezhető, hogy a TDU 2 lényege ugyanaz maradt, mint az első epizódé. A cél az, hogy minél több olyan autót, házat és ruhát vegyünk a versenyeken megszerzett pénzből, aminek a való életben a töredékére sem lenne pénzünk, és közben fedezzünk fel olyan egzotikus tájakat, mint a messzi Hawaii, vagy a közeli Ibiza. No igen, európai szemmel nézve a spanyol fennhatóság alá tartozó sziget talán annyira nem különleges, mint mondjuk egy dél-brooklini vásárlónak, de talán még azok sem száguldoztak a C-731-es főúton, akik voltak olyan szerencsések, hogy eltöltsenek egy hetet az Atlanti-óceán ékszerdobozán valami társas üdülés keretein belül. Az alap tehát megvan: két meglepően részletesen lemodellezett sziget (naná, a Google Map korában már az a minimum, hogy minden fontosabb körforgalom a helyén legyen), amire a készítő Eden Games még rádobott 67 (csak kozmetikai szempontból sérülő) autót vagy húsz különböző márkától, így már az első pillanatban otthon érezhetjük magunkat az új részben is. A kezdés amúgy is álomszerű, mi több: a karakterválasztás és az első kilométerek után kiderül, hogy eleinte egyszerre vagyunk közel és nagyon messze az áhított fényűző élettől. Sima parkolóőrként ugyan valóban a legjobb kocsikat vezethetjük, de nagyjából kétszáz évi keresetünk kellene ahhoz, hogy valami komolyabb verdát vásárolhassunk. Őrületes szerencse, hogy a fejlesztők kitaláltak egy sajnos meglehetősen bugyutácska sztorimódot (vigyázat, a szereplők hangja kicsit olyan, mintha egy kiélezett húszforintossal dobolnának a gerincvelőnkön), így lehetőségünk lesz beszállni a Solar Crown elnevezésű, ultragazdagoknak szervezett autóversenybe. Innentől már csak egy lépés az első autó (amit a később is fontos szerepet betöltő használtautó-kereskedőtől veszünk meg), és egyenes az út az első versenyig. Illetve...
Permit de conduire
Mielőtt nagyon belemelegednénk, a játék rögtön elküld minket tanulni, ugyanis csak akkor versenyezhetünk, ha van a küzdelem típusának megfelelő jogsink. A három különböző kategóriában összesen 8 vizsga vár ránk, ezek mindegyike hat-nyolc olyan feladatból áll, aminek gyakorlása és megoldása valóban segít minket abban, hogy jobb virtuális sofőrré váljunk. Az egyes tesztek sikeres teljesítése után a térképen megnyílnak a hozzá tartozó versenyek, és ha játszottunk az első résszel, máris feltűnik az egyik legjobban sikerült újítás: a tereprali-mód. A B-vel jelölt próbák azon a mintegy hatszáz kilométernyi új „úton” folynak, ahol aszfaltot nem, de murvát, homokot és sarat annál többet látunk majd. Ennek megfelelően a korábban is látott modern benzinfaló vadállatok (a TDU 2-ben az A-csoport autói) és klasszikus sportkocsik (C-kategória) mellé bejöttek a terepjárók is, van itt minden, ami a Tescóban is elfoglalja a rokkanthelyeket: Hummer, Audi Q7, VW Touareg és persze Mercedes is. A földutakra persze nem csak ezekkel mehetünk rá, azonban mással csak akkor érdemes, ha nagyon muszáj, ugyanis – meglehetősen furcsa módon – a személyautók száz-száztíz km/h-s sebességnél leszabályoznak, míg a nagy dögök akár kétszázzal is száguldhatnak ugyanott. Ez nyilván azért kell, hogy legyen értelme a külön kategóriának, de ha megnézzük, hogy hány városi terepjáró versenyez a WRC-sorozatban, akkor azért a valóságban nem ezt látjuk. Persze ez csak kötözködés, mert az új játékmód jól sikerült, ha nem is szimulátoros élmény, nem kell kapcsolgatnunk a differenciálzárat meg az összkerékhajtást például, de a szórakoztató száguldás a kilinccsel előre kanyarodással meg az ugratásokkal azért megvan.
Ha már így szóba került, ne menjünk el a vezetési élmény mellett. A fejlesztők elmondása alapján a játék új fizikát kapott, és valóban közelebb állunk a valósághoz az első részhez képest, persze csak akkor, ha a megkérjük a gépet, hogy ne szóljon bele a vezetésbe (magyarán kikapcsoljuk a helyettünkfékezést meg a helyettünkkormányzást). A saját véleményem amúgy az, hogy egy bizonyos szint felett nem igazán érdemes azon vitatkozni, hogy mennyire valósághű vezetési modell van egy játékban – az igazi autózás és a digitális változat között még akkor is óriási különbségek vannak, ha az igazán profi szimulátorokat nézzük (annak idején a szomszéd szerkesztőségben dolgozó autós szakújságírók folyamatosan hülyének néztek minket, amikor fennhangon arról beszélgettünk, hogy milyen életszerű az éppen aktuális csoda), így a TDU 2 szerintem megtalálta az ilyen stílusú autóversenyhez leginkább illő arany középutat: nyilvánvalóan nem szimulátor, viszont azért az erősebb autók kezelését tanulni kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése