2010. június 23., szerda
Richard Burns Rally
2010. május 24., hétfő
Cross Racing Championship
Földút, sár, víz, aszfalt, patak, minden felületen máshogy kell vezetni, valamelyiken könnyebb tekerni a kormányt, máshol komoly ellenállásba ütközik az ember, miközben megpróbál ellenkormányozni. Az egy külön élmény, hogyha az ember rámegy a fapallóra vagy a lépcsőre, a kormány nagyon jól vissza tudja adni, ahogy a lépcsőfokokon átpattog a kerék. Borulásnál a kormányt ide-oda dobálja az ffb, úgy hogy meg sem lehet fogni. Ugye többféle pályával találkozunk a CRC-ben, és egy kisebb bajnokságban ugyanannak az országnak a pályáján zajlik. Ha pl van 5 verseny abban az országban, akkor a pálya ötféle módon vagy variálva. Ugyanígy a többi országban is, és mikor a 25-ödikféle variációban mentem végig végül is ugyanazon a tájon egy kicsit elgondolkodtam, hogy nem unalmas ez? És nem. Mert egyszerűen annyira jó vezetni a CRC-ben, hogy az ember elfelejt mindent, csak a játék van. Arra koncentrálunk, hogy ott a következő kanyar, amit be kell venni, különben oda az első helyed. Nagyon tetszik.
Eredeti cikk:itt található.
2010. március 11., csütörtök
Juiced 2: Hot Import Nights

Annak ellenére, hogy a Juiced első része hatalmas bukás volt, reményteli optimizmussal tekintettünk a játék második részére, ami érezhető is volt a júliusban leközölt ismertetőből. Akkor üdvözöltük azokat az újításokat, amelyeket a készítők ígértek, mint például az ötletes driftpályák, a játékos DNS jellemzőinek tárolása és online felhasználása, vagy a járművek számtalan modifikációs lehetősége. Ám a puritán tálalás és az NFS: ProStreet megjelenése miatt mindezek az ötletek kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy a készítők maguk alá gyűrjék a nagy riválist. No de, hogy ne a kegyelemdöféssel kezdjük, lássuk a játék vesszőfutását egészen az elejétől…
A karrier menüpontban meglepőmód itt is egy, a ranglétra legaljáról induló fenegyerekkel kell felküzdeni magunkat a csúcsig. Annyi a különbség az eddig megszokott hasonló játékokhoz képest, hogy ezúttal nincsen illegális gyorsulás és kétszázzal történő belerongyolás a rendőrkordonba, hanem egy hivatalos, a tengerentúlon a valóságban is létező autós rendezvénysorozat, a Hot Import Nights keretein belül tehetjük meg mindezt.
Több mint 90 autóval állhatunk rajthoz a világ hat különböző nagyvárosában, így például az Eiffel-torony lábai köré felépített driftpályán is tiszteletünket tehetjük. Ebben a játékmódban egy kicsit érzékenyebbé válik járművünk irányítása, ezzel rásegítve arra, hogy könnyebben csapassuk ki a verdánk farát, ami nem lenne gond, de a készítők átlendültek a ló túloldalára és már-már az irányíthatatlanság kategóriájába hajlik át az egész. Ami elkeserítőbb, hogy a driften kívül is úgy érezhető, mintha inkább egy papírmaséból készült játékautó vezetése lenne ránk bízva, a fejlesztőknek nem igazán sikerült belőniük egy élvezetes vezetési modellt árkád viszonylatban sem. Verseny közben ellenfeleink „I’m the MAN!!!”, „You’re an idiot!” és egyéb hasonló, magas intelligenciahányadosra utaló megjegyzésekkel boldogítanak minket, s megnyilvánulásukat a képernyő jobb felső sarkában felvillanó kis ablakban is nyomon követhetjük, ha netalántán hallás útján nem értenénk néhány oltást. Autóinkat bizonyos fokig összetörhetjük, de a horpadásokon és a leszakadó lökhárítón kívül senki ne számítson alvázig történő amortizálásra. Amennyiben mi voltunk a legjobbak, fel is ugorhatunk a dobogó legfelső fokára, amely mögött Niki Belucci amerikai megfelelője a keverőpult mögül egy szál alig-ruhában instruálja a nézelődőket és alapozza meg azt az egyedi hangulatot és életstílust, amit a Juiced 2: HIN próbál képviselni – mérsékelt sikerrel. A garázsban töltött hosszú percek alatt az ígéretekhez híven lehetőségünk van szekerünk csinosítására és személyre szabására. Habár a vizuális tuningok és matricák száma szinte végtelen, a teljesítményt növelő képességek módosítására csak három kategóriában, azon belül is csak három szinten van lehetőségünk, s ez bizony elég kevésnek tűnhet az autótuning szerelmeseinek.
Bár a Juiced 2-ben ott volt a remény halovány szikrája, hogy méltó ellenfele legyen az EA pártfogoltjának, de sajnos az elődjéhez hasonlatosan ismét alulmarad az NFS szériával folytatott versenyben. S teszi mindezt úgy, hogy a Carbon maga szerethetőbb darab volt. Hiába no, a Juicednek sosem volt erőssége a helyes időzítés. Talán legközelebb…
2010. január 24., vasárnap
GT Legends
A végzetes hibához, boruláshoz, kicsúszáshoz elég egy rossz mozdulat. Ebben a játékban különösen fontos még a gázadás is, mert ha tövig nyomod a gázt, akkor az erős motor miatt kipörögnek a kereket, és mivel ezek a régi kocsik többnyire hátsókerék-meghajtásúak, ezért szépen el is indul a hátulja kifelé. Figyelni kell, és ésszel játszani. Annyit még hozzátennék, hogy a GT Legends az eddigi legszebb szimulátor, olyan autómodelleket láthatunk benne, amit addig még soha. Ha belegondolunk, hogy ezek a 60-as évekbeli autók mennyire szépek voltak, akkor ez a játék ámulatba ejti majd a játékost. Többet erről a játékról nem szeretnék írni, mert nem sikerült a teljes játékhoz hozzájutnunk, ezért csak a demó alapján írtam ezt a rövid ismertetést.
em véletlen, hogy az autós szimulátor egy külön kategória a játékvilágban. Ezekben a játékokban semmi nem megy könnyen. Mindenért kőkeményen meg kell küzdeni, és ez szerintem egyáltalán nem baj, Aki könnyedebb szórakozásra vágyik az válassza a Colin Mcrae Rally-t és társait, abból is van elég, ebből is. Mindenkinek szíve joga, hogy mi mellett dönt, mi nyújt nagyobb szórakozást neki. Viszont a GT Legends, a RBR, és a CRC már komoly dolgok. Annyi könnyítés van mindegyikben, hogyha elszállsz 180-nál a kanyarban neki a kőkerítésnek, akkor nem halsz meg azonnal a székedben. Még szerencse. Nem azt mondom, hogy ezekben nincsenek hibák, ugyanis a valóságot elég nehéz leprogramozni, de mindenképpen halad a szimulációs vonal egy olyan világ felé, ahol a force feedbackes kormányod előtt ülsz a force feedbackes sportülésedben a virtuális sisak a fejeden van, a füleden 5.1es kisméretű fejhallgatóval megszűnik a valós világ körülötted és abba az autóba ülsz be amelyikbe kívánsz. Szerintem jól hangzik.
2009. április 11., szombat
Bus Simulator 2008

Korábban már volt szerencsém egy hasonló szimulátorhoz, de az más fejlesztőcsapattól érkezett és szórakoztató volt – nem úgy, mint jelen cikkünk alanya, amely az ismeretlen IceBytes garázsából érkezett…
Alapvetően nincs problémám az ilyen alsóbb kategóriás játékokkal, hisz a tavaly 70%-ra értékelt Bus Drivert is imádtam és végigjátszottam – de a Bus Simulator 2008 sokkal gyengébb színvonalat képvisel, mint egykori konkurenciája. Az első és legádázabb probléma, az elképesztően gyenge irányítás. Komolytalan az egész, mintha valami ósdi gameboy játék kezelését integrálták volna PC-re. Emellett elvileg be kéne tartani a közlekedési szabályokat, ami kimerül a piros lámpák figyelembe vételében, illetve a karambolok megtorlásában, ám mivel a fizikus motor legalább olyan primitív és bugos, mint a grafikus, így ez is elveszti minden jelentőségét. Az egyetlen pozitívum a játékmenetben, hogy csuklós buszok is szerepelnek, melyeknél mindhárom ajtót külön gombokkal nyithatjuk-csukhatjuk. A förtelmes játékmenet mellé kapunk egy aránylag összetett menedzselős részt, ahol reklámokat szervezhetünk a buszunk oldalára, bővíthetjük a garázst nyolcféle megszerezhető járgánnyal, különböző fuvarokat vállalhatunk el (focicsapatot vinni a stadionhoz, városnéző túra stb.) – de ezek mit sem érnek, ha az élvezeti faktor nullára apad, amikor beülünk a kormány mögé…
2008. október 19., vasárnap
rFactor
2005 augusztus végén az ISI kiadta az rFactor. Már a megjelenés előtt tudni lehetett hogy a fejlesztői gárda ismét maradandót fog alkotni mert a korábbi munkái olyanok voltak mint a Nascar Thunder 2004 vagy a F1 Challenge 99-02 hogy mást ne is említsek, ami a maguk idejébe a legjobbak voltak de eljárt az idők felettük.
Miután a Sony 2007-ig megvette a Forma-1es jogokat így hosszú idő telt el mire ismét olyan játék jelent meg a PC piacon ami legalább egy alapot adna egy F1 modnak. Mert a F1 Challengeből mindent kihoztak a modkészitők ami lehetett, de valahogy sose volt az igazi. Szerencsére a rFactor fejlesztése során arra törekedtek hogy könnyen modolható legyen a játék így a komolyabb modkészítők gyorsan át is pártoltak. A megjelenés óta nagyon sok mod jelent meg, ami egyrészről jó, másrészről meg nem, mert sok olyan mond is megjelent ami említésre se méltók. Az első komolyabb mod az a F3 Euro Serias volt ami a széria 2005ös évadját dolgozta fel, majd a GP2 és a Forma-1 szerelmesinek nagy örömére végül a CDTP csapata kiadta Forma-1es modját. Aki inkább a kasznis autókat szereti azok se szomorkodhattak mert olyan modok jelentek meg mint például a Megane Trophy 2005 vagy a BMW M3GTR, de naphosszig sorolhatnám.
Az rFactor gyakorlatilag az Online versenyzésre lett optimalizálva. Ezért főleg azoknak szimulátoros közösségeknek okozhat szebbnél szebb pillanatokat akik órákat képesek eltölteni a tökéletes beállítás keresve hogy újabb fontos századokat faragjanak le a köridejükből.
Grafika:
Ha megvan otthon a kisebb atomerőművünk akkor csodálatos látvány tárulhat elénk a gyári pályák szépen ki lettek dolgozva, és a kocsik részletességére se lehet panaszunk. A gMotor2.0 nagyon jól tejesít és olykor olyan érzésünk lehet mint ha valódi autót vezetnénk. Persze a otthoni atomerőmű akkor kell ha olyan modokat szeretnék kipróbálni ami nagy textúrákkal dolgozik, de lényegébe egy középkategóriás géppel is akadálymentesen fut a játék.
Hangok:
A gyárik modok közül van 1-2 aminek a hangja kicsit nevetséges, de ha a CTDP F1 2005-öt nézzük akkor félelmetes a kocsik hangja, nagy valódira sikerült. Ami a hang terén negatívum hogy nincs a könnyezetnek hangja, és egy kicsit rossz úgy a rajtrácsra felállni hogy nem hallom a szurkolókat ahogy szólnak a dudák vagy éppen ahogy éljenzik a közönség.
Online mod:
Ezen a téren ismét újított az ISI, főleg a Server oldali téren, mert a kliens oldalon a F1Cbe se lehetett panaszunk de Server oldalon katasztrófa, hogy mi volt. A Dedicated Servernek köszönhetően a bajnokságok akik korábban F1C-t használtak könnyebb lett az életük, így a futamok lebonyolítása is könnyebb lett. Elemzés terén is könnyített az ISI a ligáknak mert a replay mellett ami most már nem csak a versenyt rögzíti, log fájlokat is ment a játék, vagyis azt is visszatudjuk keresni hogy ki mit írt a chatbe valamint hogy a futam alatt milyen incidensek történtek. Kliens oldalon is történtek változások, ilyen például a szavazás rész. A Serveren lévők eldönthetik hogy léptetnek-e a Serveren, vagyis következő edzésre tehetik a Servert vagy mondjuk új rajtot szavaznak meg. Valamint most már a játékon belül az aktuális beállítást is át lehet már küldeni így segítve a másikat. Egy szó mint száz a rFactor tökéletes az Online játszásra.
Játékmenet:
Nagyon sok mod van és mellé még több pálya, így nagyon sok bajnokságot kreálhatunk, igaz itt jön a játék másik negatívuma az AI. Az első verzióba nagyon sok kritikát kapott is ezért a fejlesztői gárda, de most már a 1150-es verzióba normalizálódott a helyzet, igaz csak a gyári pályákon.
Megj: Összegezve nagyon jó lett az rFactor, Online játszásba szerintem verhetetlen. A negatívumok is szerencsére csak átmenetiek, igaz az AI soha nem lesz olyan mint egy valós ember, de szerencsére a játék alkalmas arra hogy környezet hangokat játsszon le, valamint az esőt is tudja majd kezelni, és még nem tudhatjuk hogy az ISI milyen tartalékokat épített be. Méltó utódja lett az F1 Challengenek és mint elődje az rFactor is hosszú pályafutásra számíthat.
| Grafika | 9 | Összesen |
| Játékmenet | 8 | 90% |
| Tartalom | 10 | |
| Zene | 8 | |
| Szavatosság | 10 |
RACE 07
Ez a játék a mai napig nem véletlenül örvend nagy sikernek az autószimulátoros körökben, mivel eredetben egy komplex játék ami több verseny szériát felölel, és mindezt kombinálja a szép grafikával.A játékban megtalálhatók Formula autók, a túraautók, és a prototípusok egyaránt. Ez a modell párosítás egészen egyedi hangulatot és élményt ad. Érdemes kipróbálni, mert aki szereti a túraautózás világát az ebben a játékban nem fog csalódni, de nem csak nekik, hanem minden egyes játékosnak, aki szereti a szimulátorokat.
GÉPIGÉNY:
Minimális gépigény:
CPU: 1.7 GHz Intel Pentium 4 or 100% compatible
RAM: 512 MB RAM
VGA: DirectX 9 compatible graphics card with 128 MB memory
OS: Microsoft Windows XP Home/Pro, Windows Vista*
HDD: 2.5 GB free space
DirectX: DirectX 9
Ajánlott gépigény:
CPU: 3 GHz Intel Pentium IV or 100% compatible
RAM: 2 GB RAM
VGA: DirectX 9 compatible graphics card with 512 MB memory, Nvidia 6800 or better
OS: Microsoft Windows XP Home/Pro, Windows Vista*
HDD: 2.5 GB free space
DirectX: DirectX 9
Grafika:
Az autók nagy részletességig le vannak modellezve. Pozitívumnak tekinthetjük, hogy alacsony grafikai beállítások mellett is nagyon élvezhető a játék. Az autók mellett a pályák is jól sikerültek. A régi grafikus motor miatt a textúrák kicsit homályosak és a közönség papírból van. Annyit még meg kell jegyeznem, hogy régebbi grafikus driver mellett előfordulhat, hogy a textúrák elcsúsznak, de ezt egy driver frissítéssel orvosolhatjuk.
Hang:
A menü zenéje jól illik a játék feldobott hangulatához, bár én szívesen láttam volna a WTCC föcímének a zenéjét a játékban. Az autók hangjai nagyon jóra, karakteresre sikerültek. Sajnos a játék még mindig nem támogatja az 5.1-es hangrendszert, pedig jó szolgálatot tenne.
Online mod:
Az online modban a megszokott beállítási lehetőségekkel és funkciókkal találkozhatunk. Egy lényeges újításnak számít a World Ranking. Ez a funkció lehetővé teszi, hogy a saját leggyorsabb körünket összehasonlítsuk más játékostársakkal. Az adatainkat a RACE 07 szerverére feltöltve megtekinthetjük az időeredményeket, és igy akár egy másik országban élő játékos eredményeit is megnézhetjük.
Játékmenet:
- Race event:
Eben a játékmódban egy egész versenyhétvégén próbálhatjuk ki magunkat. Verseny előtt, ha kiválasztottuk a pályát és az autót, belőhetjük, hogy milyen erős szimulációt kérünk, és beállíthatjuk a körök és az ellenfelek számát, a gép vezérelte pilóták ügyességét, az időjárást, valamint a váltó típusát is.
- Championship:
Itt egy egész idény izgalmait élhetjük át és a pontok szapora gyüjtésével, harcolhatunk a bajnoki címért.
- Additional events:
Ezen az opción belül 2 játéktípus közül választhatunk a Time Trial és a Practice . A time trial modban saját időeredményünkkel versenyzünk, míg a practice mód egy szabadedzésnek felel meg. - Géposztályok
-WTCC 1987, 2006, 2007
-F 3000
-Radical
-Formula BMW
-Caterham
-Mini Cooper
| GRAFIKA | 9 | 90% |
| JÁTÉKMENET | 8 | |
| TARTALOM | 10 | |
| HANG | 9 | |
| SZAVATOSSÁG | 9 |
F1 2013 teszt
A Codemasters sokak örömére 2010-ben feltámasztotta tetszhalott állapotából az F1 szériát, viszont azóta is kapnak hideget-meleget az aktu...
-
A Codemasters sokak örömére 2010-ben feltámasztotta tetszhalott állapotából az F1 szériát, viszont azóta is kapnak hideget-meleget az aktu...
-
Szűk egy évvel az alapjáték megjelenése után a schengeni határig bővült a Euro Truck Simulator 2. Több száz kilométernyi új sztráda, 13 vá...
-
Az olasz Milestone fejlesztőcsapatnak ezúttal sem sikerült a nagy dobás: az autó- és motorverseny készítésben szerzett tapasztalataik (Scre...